Fizikusok fejleszthetik tovább a Titan szuperszámítógépet

Az arlingtoni Texasi Egyetem fizikusai nyerték meg az Egyesült Állomok energetikai minisztériumának a Titan szuperszámítógép szoftverfejlesztésére kiírt, 1,06 millió dollár értékű pályázatát.

A Tennessee államban található gép fejlesztésére elsősorban azért kerül sor, hogy kezelni tudja a Nagy Hadronütköztetőben a részecske- és magfizikai kísérletek során gyűjtött óriási adatmennyiségeket.

Emellett azonban más tudományos diszciplínák segítésére is kiemelt figyelmet fordítanak a fejlesztés során, hiszen például a biológia és anyagtudomány területén végzett extrém adatigényes szimulációk is egyre nagyobb számítási kapacitást igényelnek.

A fizikusok reménye szerint a rendszerük segíteni fog a szuperszámítógépek, a rácsszámítás (grid) és a felhő alapú számítástechnika integrálásában is, ami óriási változást hozna el a tudományos kutatások világában.

A projekt vezetője, Kaushik De professzor tervezte korábban a PanDA néven ismert rendszert, ami segít optimálisan elosztani a Nagy Hadronüztketőből nyert adatok elemzéséhez szükséges munkákat. Hasonló optimalizálásról van szó, mint amit a DoclerNet is nyújt szerverei segítségével az adattárolás terén.

A rendszer Big PanDA néven ismert legújabb verziója a Titan képességeinek optimális felhasználásra fókuszál, mert a Titan kapacitásának nagyjából 10 százaléka még mindig kihasználatlanul áll. Ezt a „lyukakat” segít betölteni egyéb projektek kiosztásával a Big PanDA.

Ahogy Kaushik De professzor elmondta: „a projekt célja, hogy a Big PanDA segítsen a Titanhoz hasonló szuperszámítógépek kihasználtságát javítani, kifejlesztve egy olyan megoldást, ami minden vezető számítógépeszközön alkalmazható.”

Alex Weiss, a Texasi Egyetem Fizikai Karának vezetője szerint, a professzor úttörő munkát végzett a számítástechnikai munkák menedzselése terén, új megoldásokat szolgáltatva a globális projektekhez szükséges feladatok elosztásához.

Az elmúlt 20 évben a professzor által vezetett 30 fős kutató csapat több mint 30 millió dollár értékben szerzett megbízásokat a Texasi Egyetem számára.