Pályázatok 2022-ben vállalkozásoknak – Sokaknak segített már ez a cég

Forráscentrum pályázatírás

A vállalkozásoknak hatalmas segítség a pályázati pénzforrás, amivel rengeteget fejlődhetnek, az egyetlen probléma csak a pályázat elnyerésével van. Megéri szakértőkhöz fordulni, akik profi támogatást képesek nyújtani ebben, kezdve a felvilágosítástól, a pályázatfigyelésen keresztül, egészen a pályázatírásig. Sok vállalkozásnak segített már a Forráscentrum pályázatírás terén. Nagy a konkurencia ezen a téren is, hiszen számtalan cég, kis- és középvállalkozás, nagyvállalat, alapítvány és még sorolhatnánk, szeretne pénzforráshoz jutni.

Emellett, az uniós pályázatok egyik nagy hátránya, hogy nem mindig akkor van kiírás, amikor a vállalkozónak szüksége volna rá, de ha van is, akkor a kiíráshoz kell hangolnia a projektjét. Azonban, éppen erre találta ki a pályázatfigyelő szolgáltatást a Forrás Centrum Kft. Erre ingyenesen jelentkezhet bármelyik cégvezető, néhány kattintással a forrascentrum.hu weboldalon.

Aki erre feliratkozik, az havonta egyszer megkapja a pályázatokról, hitelekről és kockázati tőkéről szóló hírlevelet, de ha időközben valami fontos esemény történik, új pályázati kiírás vagy kedvező hitelkonstrukció jelenik meg, arról nyomban értesítést kap a szakértőktől. Ennek köszönhetően, egyetlen lehetőséget sem szalaszthatunk el, amivel pénzhez juthatunk. Ha megvan a sansz, akkor a szakértők a pályázatírást szintén vállalják. De ebben az esetben számítani kell arra, hogy a pályázatírás sikerdíjas konstrukcióban történik.

Mindenképpen érdemes megbízni a szakembereket ezzel a feladattal, hiszen a pályázatírás komplex, szerteágazó ismereteket igényel, valamint nagyfokú precizitást. A szakértő az illetékes bizottság magas igényének megfelelő, pontos és hibátlan dokumentációt képes összeállítani, ily módon növelve az ügyfél esélyét a pályázat elnyerésére. Amennyiben szakértő pályázatírót alkalmazunk, akkor lényegesen nagyobb eséllyel indulunk a források megpályázásában, mint a konkurencia. A lehetőség adva van mindenkinek, mert a Forrás Centrum Kft. munkatársai a rendelkezésünkre állnak.