Kecses és dizájnos a rózsakvarc karkötő

Rózsakvarc karkötő

A mesterkristályként is ismert rózsakvarc messzemenően az egyik legismertebb és legkedveltebb ásványfajta. Olyannyira, hogy még nemesfémekkel is szívesen kombinálják, a világos rózsaszín színe miatt. Az árnyalatai ráadásul széles skálát járnak be a szinte áttetszőtől a mélyebb tónusokig. A rózsakvarc karkötő viselője érzelmi és lelki fejlődésben részesül. Megerősödik az élethelyzetekből fakadó kudarcokra, amiket sikeresebben át tud vészelni, a pozitív energiamezőknek köszönhetően.

Támogatni fogja az önszeretet képességének elsajátításában is, így azok a nők, akik testképzavarral és alacsony önbizalommal rendelkeznek, mindenképp szerezzenek be egyet! A rózsakvarc karkötő tehát nemcsak egy dizájnékszer, annál sokkal több! A kézzel fűzött ékszereinket csakratisztításra, testi és lelki problémák megoldására szintén ajánljuk. A görög és római mitológia szerint, ez az Erósztól és Ámortól kapott ajándék a szerelemmel kapcsolatos területekre is jól hat, így nemcsak a szívügyek őrzője lehet, hanem bizony a szexuális vágy felkorbácsolását is támogatja.

Érdemes nemcsak csukón viselni, mert a rózsakvarc ásványok dekorációként is remekül funkcionálnak a hálószobában, nappaliban. A rózsakvarc karkötő viselését a szingliknek is javasoljuk, akik végre bevonzhatják vele az igazi és nagy szerelmet. Szellemi területe az érzékenység, így kimondottan hasznos energiaforrás a Bika, a Rák, valamint a Mérleg csillagjegyűeknek. Harmonizálni tudja a szívritmust, a termékenységet is támogatja. Honlapunkon kedvező áron vásárolhat rózsakvarc karkötő modelleket.

Kimondottan férfiaknak való, más ásványokkal, például ónixxal, lávakővel kombinált maszkulin beütésű darabokra is szert tehet. Így akár egyedi, személyre szabott szettet rendelhet, apró kis nemesacél medálokkal, charmokkal. Kínálatukban szerelmi karkötőkben és anya-lánya változatokban is szerepet kap ez a különleges kvarc. Böngésszen kedvére nálunk, majd válassza ki a megfelelő darabokat vagy kérjen egyedit, csomagját pedig postázzuk! Sőt, a rózsakvarc karkötő személyes átvételére is van mód!