Elvárások a túrahátizsákkal szemben

Túrázni télen-nyáron lehet, esőben és hóban is. Az igazi természetbarátokat nem állíthatja meg semmilyen időjárás. Azonban érdemes jól felkészülni a kalandra, főleg, ha extrém időjárási körülmények között indulunk útnak.

A legfontosabb eszközünk ilyenkor a túrahátizsák. Olyat kell választani, amiben minden szükséges holmi elfér, hogy ne cipeljünk magunkkal még egy kézi táskát is, hiszen az elég kellemetlen lenne az út során.

De az is fontos, hogy vízálló legyen a túrahátizsák, hogy a benne tárolt eszközök és öltözetek akkor is szárazok maradjanak, ha egész nap esik az eső. Ez főleg akkor fontos, ha többnapos túrára indulunk. Hiszen szükséges lesz a száraz ruha a nap végén, amikor végre megpihenhetünk az átmeneti szálláson.

Lényeges elvárás az is egy túrahátizsáktól, hogy kényelmes legyen, és jól feküdjön a hátunkon. Ha ide-oda billeg gyaloglás közben, az rettentően zavaró lehet, és könnyen kibillenthet az egyensúlyunkból egy-egy veszélyesebb terepen. Ezért túrahátizsák vásárlás során ezekre a szempontokra fordítsunk nagy figyelmet.