Új rekordokat döntött a Bitcoin, egekben a videokártyák ára

Újabban rengeteg információt és hírt lehet olvasni és hallani az interneten a nem is olyan régen megjelent digitális pénzről a Bitcoinról. Sok vélemény szól mellette, de legalább ugyanennyi ellene, ugyanis ezt az internetes fizetőeszközt jóval egyszerűbben átutalhatjuk, mint a hagyományos valutákat, aminek az a magyarázata, hogy ebben az esetben kiiktatódnak a központi kibocsátók és elszámoló házak.

Ez azt jelenti, hogy egy tranzakció lebonyolításakor nem kell igénybe venni a bankok segítségét. Egyszerűen a saját számítógépem segítségével ezt megoldhatom, anélkül, hogy egy banknak tranzakciós költséget kellene fizetnem. Ennek köszönhetően a tranzakciók jóval kevesebb költséggel járnak, még akkor is, ha a világ legtávolabbi pontjaira utalják át a Bitcoint.

Sokan felteszik a kérdést, hogy vajon érdemes-e Bitcoinnal foglalkozni, hiszen senki sem szabályozza, ugyanakkor az esetleges árfolyam ingadozásért és veszteségekért senki sem fogja vállalni a felelősséget. Nos, a Bitcoin árfolyama annak függvényében változik, hogy éppen hányan és mennyit vesznek, illetve adnak el belőle. Emellett az árfolyama stabilitását az adja meg, hogy milyen sokan használják.

Minél többen használják, annál kisebb az árfolyam ingadozás, tehát nagyobb a stabilitása is, hiszen kevésbé érződik meg, ha a valamennyit eladnak vagy vásárolnak belőle. Hogy megéri-e Bitcoinnal foglalkozni, esetleg bányászattal? Az említett kriptopénz jelenlegi ára önmagáért beszél, hiszen egy Bitcoinért 16.995,50 amerikai dollárt kérnek el.

Nyilván, hogy megéri bányászattal foglalkozni. Csakhogy míg eleinte ezt az egyszerű ember a saját számítógépével otthonról is végezhette, méghozzá gazdaságosan, addig mára már inkább azoknak éri meg igazán bányászattal foglalkozni, akik egész bányászparkokat tudnak létrehozni.

Azonban ahhoz, hogy valaki ezt megtegye, hatalmas befektetésre van szüksége, ugyanis a bányászathoz alkalmas videokártyák ára a Bitcoin értékével arányosan megugrott, sőt mondhatni az egekben jár. Nem csoda, hiszen a bányászkártyák rengeteg hasznot hozhatnak a konyhára.

Print Friendly, PDF & Email